Halihó! Megérkezett az első rész a blogra karácsony alkalmából! Az évben már nem, de jövő év első napján érkezik a második is! Remélem elnyeri a tetszéseteket, és követni fogjátok a blogom történéseit! Mindenkinek kellemes ünnepeket, és boldog új évet kívánok! Remélem jövőre "találkozunk"!
VersenyI.rész
Reggel mikor felkeltem, nem éreztem igazán jól magam. Tegnap "házibuli" volt, hiszen Marcus visszajött Németországból fél év után, és ez egy olyan esemény volt számunkra, amit meg kellett ünnepelni. Az éjszaka után, ma reggel, nem tudom eldönteni, hogy másnapos, vagy még aznapos vagyok. Kikeltem az ágyból, magamra kaptam egy köntöst, és lementem a földszintre. Damien a konyhapultnál ült, és a laptopját nyomkodta.
- Jó reggelt ! - szóltam oda hozzá, majd közelebb igyekeztem a kávéfőzőhöz.
- Jó reggelt - mondta, miközben rám se nézett
- Kérsz kávét? - kérdeztem meg tőle, amire nem kaptam választ - oké .. - motyogtam magamba, majd lefőztem egy adag energiabombát, és leültem a kanapéra tévét nézni. Egy egészen jó film ment a tévében, majd amikor reklám következett, felfutottam a telefonomért, majd vissza a nappaliba. Amikor leültem még mindig tartottak a hirdetések, ezért válaszolgattam az üzenetekre. Többnyire nem értettem, és nem is tudtam hova tenni ezeket a leveleket ;
Josh
Köszi, hogy itt hagytál egyedül,
igazán jó fej vagy.
Trix
Hova tüntél az este?
Jól vagy?
Thomas
Remélem nem bántad meg!
:)
Az rendben van, hogy otthagytam Josht, biztos valami nagyon fontos dolgom volt. Ha Trixtől nem köszönök el, általában azt hiszi, hogy meghaltam éppen valamiben. Na de Thomas mégis mire gondolt? Mit is nem bántam meg? Az éjszakából szinte semmire sem emlékszem, azt tudom, hogy az öcsémmel mentem Marcushoz, amikor oda értünk, még mindenki viszonylag tiszta állapotában volt. Josh egyből a hűtőhöz ment sörért, én pedig Trixihez siettem a szobába. Épp akkor húzott ki két utcát, amit gyorsan felszívtunk, és mentünk ki a zenébe. Leültem Thomas mellé, ittam valami koktélt, és innentől kiesett minden. Nem nagyon stresszeltem, hogy mi történhetett, mert viszonylag ez meg volt szokva tőlem. Megittam a kávémat, majd amint vége lett a filmnek, elvittem a mosogatógépbe a csészémet, majd felmentem az emeletre. Benyitottam Josh szobájába, hogy minden rendbe van - e vele, de még aludt, ezért becsuktam az ajtót, és bementem a szobámba. Össze válogattam a mai ruhámat, majd a kiválasztott darabokkal bementem a fürdőszobámba. Engedtem forró fizet, majd beültem, és a meleg hatására el is aludtam. . .
- Jó hogy bele nem fulladsz - hallottam meg öcsém hangját, ami miatt egyből kinyitottam a szememet
- Fürdök. Nem zavar? - kérdeztem tőle nevetve, majd neki dobtam az egyik samponos dobozt, ezzel jelezve azt, hogy menjen ki.
- Ja, látom. Most ha nem vagyok itt, lehet, hogy megfulladsz- mondta nevetve, majd kiment a fürdőszobából.
- Ajtó? - kiabáltam utána, mert azt persze, soha nem lehet becsukni.
- Kisasszony - mondta gúnyosan, majd becsukta az ajtót - egyébként - nyitotta ki megint - verseny lesz nemsokára, jó lenne ha sietnél, én menni akarok - mondta, majd bezárta az ajtót.
A hír hallatán gyorsan kijöttem a kádból, kihúztam a vizet, majd megtörölköztem. Magamra kaptam a kiválasztott ruhadarabjaimat, kisminkeltem magam, majd indultam meg Josh szobájához.
- Akkor mehetünk? - nyitottam be hozzá.
- Aha - mondta, miközben a tévét bámulta
- Ne játssz ezzel, menni kell - nyomtam ki az xboxot.
- Normális vagy? - kérdezte mérgesen - mindegy, menjünk - mondta, majd meg sem várt, felkapta a kezébe a kabátját, és már viharzott is le. Én nem szóltam egy szót sem, csak mentem utána. Még mielőtt elmentünk volna, elköszöntem Damientől, aki nem igazán vette észre a jelenlétem, de legalább megpróbáltam. Beszálltam a kocsimba, Josh pedig a sajátjába, majd elindultunk a helyszínre. Mivel én nem tudtam, hogy hova kell menni, öcsém ment elől, én pedig követtem Őt. Egy teljesen egyenes, körülbelül tíz kilométeres szakaszra értünk, és én, kihasználva az alkalmat, átmentem a másik sávba, majd megelőztem Josht. Ő is kapott az alkalomra, majd behozta a lemaradását. Hol én, hol ő volt előbbre, ám az utolsó száz méteren jött velem szembe egy kocsi, ezért előre engedtem öcsémet, majd gyorsan vissza rántottam a kocsit az eredeti sávomba. A hátralévő utat viszonylag nyugodtan, de gyorsan tettük meg. A telefonom vagy háromszor csengett tizenöt perc alatt, ezért a negyedik hívásra felvettem, annak ellenére, hogy utálok vezetés közbe telefonálni.
- Igen? - kaptam a fülemhez a telefont
- Szia, vezetsz? - hallottam meg Trixi hangját
- Aha, most megyünk a versenyre. Ti is jöttök? - kérdeztem, miközben a telefonomat kihangosítottam, és letettem az ölembe.
- Aha, mi már itt vagyunk, azért hívtalak - mondta nevetve
- Ja, akkor ott tali - mondtam - de leteszem, tudod, hogy nem szeretek így vezetni - majd ki is nyomtam a telefont. Körülbelül öt percet mentünk még ezután, és oda is értünk. A rendezvény egy elhagyatott repülőtéren volt. Ismerős volt a hely, voltunk már itt párszor, de egyszer sem versenyeztünk még itt. Körülbelül tíz perc alatt bejutottunk, majd megkerestük a többieket, és leparkoltunk melléjük. Egy eldugott helyen voltunk viszonylag, ahonnan mi láttunk mindenkit, de minket csak akkor láttak, ha éppen olyan szögben álltak.
- Hali - öleltem meg Trixet, majd intettem a többieknek.
- Egy cigi? - nézett rám, majd már vette is elő a kis tasakját.
- De akkor pacsit rá, hogy versenyezni fogunk - mondtam komolyan, majd tartottam a kezemet.
- Hogyne mennénk? Most már ideje - csapott bele a kezembe és beültünk a kocsiba, hogy nyugodtan megtudjuk csinálni. Amikor készen lettünk a cigivel, kiszálltunk a kocsiból, majd egy kicsit hátrébb mentünk a kocsiktól, és elszívtuk. Amikor vége lett, már mindenki kezdte érezni magán a THC hatását, a szemeim össze voltak esve, és vörösek voltak, ezért felvettem a napszemüvegemet, és beültem a kocsimba, mert nem volt erőm állni. Jó hangosra feltekertem a zenét, majd kinyitottam az ajtókat, és a motorháztetőre ültem át. Beszélgettünk egy kicsit, majd szóltam Trixnek, hogy induljunk a versenyre. Vissza pattantam az ülésre, majd elindultunk a pályára, ahol még bekellet jelentkeznünk. Én mentem elől. Lehúztam az ablakot, majd elvettem a jegyet.
- Ugye tudja, hogy a szabályok nem igazán engedik a sötétített üveges autókat? - kérdezte.
- Nem, nem tudtam - mondtam, majd tovább mentem. Annyira megteltem attól az egy cigitől, hogy nem igazán fogtam fel, hogy mi forog körülöttem. Ilyenkor a legjobb versenyezni. Beálltam a rajthoz, majd oda adtam a cetlit. Oldalra néztem, és láttam, hogy ezt a kört nem a barátnőmmel fogom levezetni, ugyanis Őt mögém állították. Egy fekete BMW állt mellettem, szintén sötétített ablakokkal, tehát nem hiszem, hogy akkora probléma lenne, hogy az enyém is olyan. Lélekben felkészültem, majd vártam, hogy a lámpa mikor vált át. Piros , narancssárga, zöld. Amint megláttam az utolsó színt, el is indultam a kocsival, és a lehető leggyorsabb próbáltam lenni. Körülbelül egy kilométeres volt a szakasz, ahol igaz, hogy csak kicsivel, de én vezettem. Az utolsó pillanatig tudtam tartani a helyzetem, és ezt a kört én nyertem. Általában ilyenkor kiszáll mindenki a kocsiból, értem itt az adott kör versenyzőire, és kezet fog a másikkal. Lehúzottam, majd kiszálltam a autóból.
- Elvert egy lány ? - motyogta magába a srác, majd kiszállt.
- Úgy tűnik - húztam fel a vállam, majd elnevettem magam
- Húha - mondta - Michael - nyújtotta felém a kezét
- Ema - viszonoztam kézfogását - na viszont nekem most mennem kell, majd legközelebb legyél ügyesebb - mondtam nevetve, majd visszaszálltam a kocsiba, és indultam is vissza a többiekhez. Mivel amikor elindultam, nagyobb gázt adtam, mint kellett volna, a kocsim kerekei kipörögtek, aminek köszönhetően csináltam egy kis füstfelhőt, majd most már ténylegesen elhagytam a célt, és vissza mentem a barátaimhoz.
- Ez igen, nem volt rossz - hallottam meg Thomas hangját, aki éppen a motorháztetőn ült.
- Köszönöm - vicsorítottam felé, majd megöleltem - helyzet?
- Nincsen semmi, gondoltam kinézek - mondta - de nem gondoltam volna, hogy itt talállak - nevette el magát - később eljössz velem valahova?
- Elmehetek, aha. - bólogattam.
Elbeszélgettünk még egy órát, ugyanis a barátnőm annyira beleélte magát a versenyzésbe, hogy ha húsz kört nem ment, egyet se. Kezdett már besötétedni, ezért elindultunk Marcushoz, aki ma is házibulit tart . . .
